| Ars poetica |
|
|
Természetszeretet,Kenuzás,Szabadság,Barátság & Művészet és Rock’n’Roll
Poey és Somo a Socán 1996 Ahoy! Isten hozott a honlapunkon, az Odysseys Kenu Club & Zala Zöldje, Mura Árja Egyesület szárazdokkjában. Mi, a Nyugati Végek Kenusai, akik már 1987-óta járjuk a Blues, a Jazz, a Reggie, és a Rock’n’Roll ütemére - dallamára a domború hátú folyóinkat; Rábát, Murát, Kerkát, Drávát, és a Szávát, üdvözlünk Téged. Ha azzal, szándékkal jársz, hogy velünk tartanál, tudnod kell, hogy mi a Régi Szép Idők fiai és lányai, a Barátság, Szabadság és a Rock’n’Roll égisze alatt evezünk folyóinkon. Ez az általunk szervezett vízitúrákra is szigorúan érvényes. Hogy e kritérium megszűri vendégkörünk tagjait? Persze. Hiszen pontosan ez a célunk. Magyarán szólva, ne jöjjenek, kényeskedő, mindent akaró, csalárd újgazdagok. Ne kergessenek őrületbe politikától elvakult félőrültek. Ne fárasszanak, kőagyúak, az új feudalizmus hívei, a Szabadság kerékbetörői. És ne ejtsenek kétségbe bennünket a mobiltelefon, az internet rabjai sem. Hogy mire ez a nagy finnyásság, luxus? Tudjátok, 1987-óta már tengernyi víz folyt már le szülőfolyómon, a Murán és én is leeveztem már több mint 15 ooo folyam kilométert. Méltán neveznek és nevezhetem magam az Utolsó Mohikánok egyikének. Ez pedig rang. És ez a rang bizony kötelez. Természetszeretetre és Szabadságszeretetre. Aki érzi e két Fenomén szívverésének lüktetését, az érzi a Művészetek érverését is. Engem valójában a Zene, a Könyvek és a Folyók tettek azzá, aki vagyok. És én ezt büszkén vállalom. Persze nem is engedek belőle egy szemernyit sem. Mert ilyennek is kell lennie valakinek. Aki tovább adja a Tudást, a Hitet, a Sasszemet, a Tűzet, a Ritmust. Sajnos a kelleténél többen vannak azok, akik, ezekhez, a Magasabb Szellemiséget képviselő dolgokhoz még nem nöttek fel. De szerencsére vannak akik igen. Már pedig aki e Magasságokban kalandozik, aki ezekre az elvekre „vevő”, az eljön. Persze sokan mondják majd: Ez nem jó üzletpolitika. Mert csak kevesen fognak eljönni. Igen, mert kevesen vagyunk másképp gondolkodók, csodabogarak. Mert nekünk a Kenuzás nem üzlet, hanem életforma. Mert mi valódi "Álmodozók", idealisták vagyunk, - ahogy azt egyik példaképünk John Lennon megénekelte. Számunkra hiábavalóság minden földhözragadt eszes érv. Minket nem tud semmilyen rendszer sem megváltoztatni, sem elhallgattatni. Maradunk, hát Mások, Kevesek,- kevesen. És ez így is van rendjén.. Vagyis azon ritka fehér hollók közé tartozunk, akik elsősorban nem a pénzért csinálják. Akkor miért is? Már leírtam: Természetszeretet, Kenuzás, Szabadság, Barátság, Művészet és a Rock’n’Roll fillingje’ illetve élménye miatt. Meg, hogy együtt legyünk. Hogy új barátságok köttessenek + méltó képen ápolhassuk a régi barátságokat. Ha elfogadod filozófiánkat, akkor gyere, itt a helyed közöttünk. Isten hozott. Hamarosan indulunk. Get ready! Kalandra fel! Keep Rockin!” Balaton „Murafia” János Poey Az Odysseys kenu Club & Zala Zöldje, Mura Árja Egyesület Elnöke, Vízitúra vezetője Zenész - Irodalmár - Képfestő
Poey és Csibi a Murán 1994
B.J.Poey:Elvágyódom innen
Elvágyódom innen Messze elvágyódom El a dörgő éggel Friss tavaszi széllel
Muraparton jár már Szabad bolygó lelkem Ölyvekkel paroláz Langó méllyel vitáz
Haza látogatsz hát Mi lelkes jó fiunk Súgja halkan a mély Vele zúg a sekély
Nem látogatóba Maradok örökre Én tőled származom Te leszel én nyugtom
Folyik a vén Mura Örvénylik tüzesen Vár rám türelmesen Könnyem törölgetem
|







